VÁR EURÓPA LEGHOSSZABB
KALANDTÚRÁJA!
Ahol
víz van kenuzunk, ahol folyón kell átkelni, átússzuk, ha sziklát látunk mászunk
és ereszkedünk, a szakadékokon csigás módszerrel vagy vietnámi híddal kelünk át,
vízesésben kanyonozunk, a hosszabb távokat kerékpárral tesszük meg, de van ahol
túrázunk, futunk.
Ha csak az első futamon vesztek részt, hogy kipróbáljátok magatokat, a további
szakaszokra program közben is lehet nevezni. Mind a 4 futamon való részvétellel
nagyobb eséllyel pályázhatsz értékes díjainkra (Fiskars, Gerber kések, Silva
eszközök, Salomon ruházat, The North Face extrém kiegészítők, Gumotex
vízi-felszerelések), akár a 400.000 Ft-os fődíjra!
A
kalandtúrán a jó stratégiai és logika legalább olyan fontos, mint a
sportteljesítmény. Kezdők is bátran jelentkezhetnek, mert a saját kísérő autó
segítségével, ha elfáradtok (büntetőidő jóváírása mellett) a versenynapot
bármikor befejezhetitek, vagy alternatív útvonalat is választhattok.
A
kalandtúra sport 15-20 éve indult francia szervezéssel és máig is hódít a világ
minden pontján. Célja a világ legszebb természeti tájainak bemutatása sportolás
közben.
Próbáld ki magad és a
bringád
4x250 kilométeren
keresztül,
úszva, kenuzva, futva,
sziklát mászva, vízesésben ereszkedve
és persze hegyen-völgyön
bringázva
3+1 fős csapatban:
Cross Hungary Adventure
2006.
(Kalandtúra Keresztül Magyarországon 2006.)
Nevezz egy futamra,
vagy akár mind a négyre.
2006. május 26-28.
Rajt: Tiszabecs
Cél: Miskolc/Diósgyőr
2006. június
23-25. Rajt: Miskolc /Diósgyőr
Cél: Visegrád
2006. július
21-23. Rajt: Vác
Cél: Badacsony
2006. augusztus
18-20. Rajt: Badacsony
Cél: Szentgotthárd
Versenyszabályok
A túrán 3+1 fős csapatok indulhatnak. Három fő versenyez egyidejűleg a
negyedik fő a felszerelést juttatja el a depo helyekre. Depo helyeken tagcsere
lehetséges. A program tájékozódás jellegű, a szervezők az itinert és a
feladatokat csak az adott nap reggelén adják meg. Mind a 4 futamon terepfutás,
úszás, kenu, kötéltechnika, sziklamászás, GPS feladatok lehetnek. A verseny
pénteken reggel 8-tól vasárnap du. 3 óráig non-stop zajlik és körülbelül 250 km
távot tesz meg. A csapatok maguk osztják be a pihenő időt. A kenukat,
kötéltechnikai eszközöket, mentőmellényt a szervezők biztosítják.
Energiaszeletet és italt folyamatosan biztosítunk. A csapatokat a célbaérés
ideje és a versenyszabályok betartása alapján pontozzuk. A csapatok egy vagy
akár mind a 4 futamon is indulhatnak. Nevezési díj: 15.000 Ft/fő/futam.
Kedvezményes díj 2006. március 30-ig befizetve: 13.000 Ft/fő/futam, 2006.
április 30-ig 14.000 Ft/fő/futam. Céges csapatok nevezési díja: 20.000
Ft+ÁFA/fő/futam.
Díjazás
A túrák résztvevői a verseny logojával
ellátott rajtszámot kapnak. Minden futam végén, ünnepélyes díjátadás keretében
okleveleket és minden résztvevőnek a szponzorok által felajánlott kisebb
tárgyakból álló csomagot adunk. A 4 futamon elért összpontszám alapján, a
szentgotthárdi célban értékes díjakat adunk át.
A 3. helyezett 150.000 Ft értékű, a 2. helyezett 250.000 Ft értékű
felszerelést,
az 1. helyezett csapat 400.000 Ft értékű felszerelést kap.
Info vonal: 06 20 414-8462
Kérdeztétek:
Rendszeresen futok
és járok edzőterembe, de nem tudom, hogy a 250 km-t bírni fogom-e?
A 2005 évi verseny beszámolóiból pontos képet
kaphatsz a versenyről. Semmiképpen ne gyere felkészületlenül!!! Most nem 5 km
futásról van szó, hanem folyamatos 10-14 órás terhelésről. De ha megvan az alap
kondíciód és nem a győzelemre hajtasz, hanem az egyedülálló élmény, a sportolás,
az ország megismerése a fontos számodra akkor érdemes résztvenni. 2006-ban
annyiban könnyítünk, hogy a negyedik csapattag gépkocsival kíséri a csapatot és
szállítja a felszerelést, így bármikor cserélhettek, ha valaki elfáradt.
Ellenőrző pontokat, feladatokat is kihagyhattok, mert ekkor bár büntető pontokat
kaptok, de előbb beértek az éjszakai depoba és többet tudtok pihenni. A
kalandtúra nemcsak sport, több annál stratégiai játék, így szabadon
eldönthetitek milyen tempóban és taktikával teljesítetek a távot. A lényeg, hogy
ne kelljen feladni.
Szívesen részt
vennék akár mind a 4 hétvégén, de nem tudom fekszik-e nekem a kalandtúrázás. Egy
hétvégére mindenképpen benevezek, de ha tetszik mehetek a többire is?
Minden futam előtt 1 héttel zárul a nevezés, de
ne feledd, hogy eddigre nemcsak a jelentkezési lapnak, hanem a nevezési díjnak
is meg kell érkezni.
Kaphatok-e
kedvezményt a nevezési díjból?.
Ha időben jelentkezel (2006.március 31-ig
megérkezik hozzánk a nevezési díj), akkor 13.000 Ft—os díjon nevezhetsz, Április
30-ig 14.000 Ft-os díjon nevezhetsz. Ezután leadott jelentkezésre akkor tudunk
kedvezményt adni, ha az mind a négy futamra szól, ekkor is 13.000 Ft/futam/fő
díjjal számolhatsz.
Miért érdemes céges csapatot nevezni?
A céges csapatok nevezési díja magasabb az
egyéni nevezőkénél, de ők többet is kapnak ezért. A Cross Hungary Adventure
verseny szervezéséhez komoly PR munkát is kapcsolunk, csak a Sport 1-en és a
TV2-n 8 óra műsoridőt fog kapni és sok tíz oldal jelenik meg róla fotókkal a
különböző országos és helyi lapokban, sportsajtóban. Ez a szponzor számára
komoly érték, a nevezési díj ára sokszorosan megtérül számára. Ezért bátran
keress szponzort csapatodnak, vagy győzd meg főnöködet, hogy indítson a cégetek
nevével benneteket. A nevezési díjról természetesen ÁFÁ-s számlát adunk, ami
marketing költségként elszámolható.
Volt, aki
sokallta, volt aki túl olcsónak tartotta a nevezési díjat.
A külföldi versenyekkel összehasonlítva
kimondottan olcsó a Cross Hungary Adventure. A Kalandtúrák keretében, egy
futóversennyel, úszó programmal vagy teljesítménytúrával összehasonlítva
nagyságrendekkel több szolgáltatást kapsz:
Kenut, a kötéltechnikai feladatokhoz pályát, eszközt, személyzetet biztosítanak
a szervezők.
Folyamatos technikai segítségről, biztosításról, orvosi ellátásról, mentésről
gondoskodnak.
Három napos komplett programot kapsz és figyelünk az időjárásnak megfelelő
tápanyag és folyadék bevitelre. Folyamatosan energiaitalt, -szeletet, gyümölcsöt
biztosítunk a frissítő állomásokon. A kalandtúra olyan helyszíneket is bemutat,
ahova magánemberként nem juthatnál el, engedélyeket szerzünk be ahhoz, hogy
nemzeti parkok területén is áthaladhass, kerékpározhass, sziklát mászhass.
Mindezt
természetesen, ha magadnak kellene megszervezni, nem férne bele ebbe a díjba, de
szponzoraink és a résztvevő önkormányzatok segítségével tudunk számotokra
lehetővé tenni ilyen kedvező áron komplett hétvégi kalandot.
Milyen ruházatot, élelmet hozzak?
Természetesen ideális a profi sportruházat,
különösen ajánljuk pl. a Salomon futócipőit, egyéb ruházatát mert ezek direkt az
extrém igényekre készülnek (kalandtúra világversenyeken tesztelik) és nagy
valószínűséggel nem fogják még hosszú igénybevétel esetén sem kikészíteni a
lábad. A cipőt mindig járasd be, soha ne hozz még ki nem próbált új cipőt.
Kerékpáros nadrág, vízhatlan kabát, kamásli mindenképpen legyen nálad.
Farmersortban vagy divatos, de utcai viseletre való ruházatban el se indulj,
mert úgyis feladod az első kilométerek után és nekünk az a célunk, hogy mindenki
végigcsinálja!
Nap közben könnyű élelmiszereket fogyasszatok,
sovány felvágottat, magas energiatartalmú (szőlőcukor, műzli szelet, nem
szétolvadós csoki, banán) kevés szárazanyagot tartalmazó ételeket.
Ha rendszeresen fogyasztani
szoktál sportoláskor, valamilyen ásványianyag pótló energia port vagy szeletet
azt most se hagyd otthon (tiltott stimuláló anyagot nem tartalmazhat).
Este bőségesen ehettek az éjszakai szálláshelyen ekkor már rotyogó
bográcsból. A 2005-ös versenyzők mesélhetnek! Ha vega vagy akkor hozzál olyan
élelmiszereket, amit vacsorára eszel, neked külön nem főzünk.
Mire figyeljek még
oda?
Az időjárásra!
Készülj fel a napsütésre és az esőre is. Mivel sok időt töltesz a napon hozz
magas faktorú napkrémet és azt használd is rendszeresen. Többször táborozunk víz
mellett, így lehet szúnyog, Érdemes szúnyogriasztó krémet is hozni. Védekezz a
kullancsok ellen, akár védőoltással is. Izomlazító krémek is jól jöhetnek a nap
végén. Bár folyamatos orvosi ellátást biztosítunk, de érdemes hozni
sebhintőport.
Mekkora csomagot
hozzak?
Egy nagyobb és egy kisebb hátizsákot hozz
magaddal. A kisebbe mindig csak az adott napra, vagy a következő depohelyig
szükséges felszerelést élelmiszert tedd, erre egy 18 literes hátizsák
tökéletesen megfelel. A nagyobba tedd a hálózsákot, polifoamot, kemping gázt,
meleg ruházatot stb. melyet a depo autótok szállít a depo helyekre és az
éjszakai szálláshelyre.
Miért kell ilyen
bonyolult szabályzat?
A Kalandtúrát nemzetközi versenyként szervezzük.
A nemzetközi elvárásokhoz igazodva és a ti biztonságotok érdekében igyekeztünk
kitérni írásban minden eshetőségre. Egyébként minden kalandtúra ezek szerint a
szabályok szerint szerveződik, legfeljebb magától értetődőnek tartják, és ezért
nem írják le azokat.
Szabályzatban
szerepel, hogy itinert kapunk. Kell turista térképet hozni?
Csak GPS koordinátákat, és irányokat (pl.
barlang, D-NY 220 fok, magasság 245 m, távolság 1800 m) tartalmazó
útvonalleírást (itinert) kaptok mindig az adott versenynap reggelén. Az itiner
csak a kötelező útvonalat és az ellenőrző pontokat, depo helyeket tartalmazza,
ezen kívül a ti döntésetekre, stratégiátokra bízzuk, milyen úton juttok el a
következő ellenőrző pontig. Turista térképet feltétlen hozzatok!!! E nélkül nem
tudtok elindulni a versenyen. Nevezéskor megkapjátok a kötelező térképek
listáját, de ezt tartalmazza a szabályzat is és minden futam előtt fent lesz
minden info az interneten is.
Miért kaphatunk büntető pontot?
Biztonságotok érdekében és hogy biztosítsuk,
hogy a csapat összetartson és segítse egymást kötelező szabályokat kell
betartani. Az, hogy nem ismeritek a szabályt még nem mentesültök alóla.
Olvassátok el figyelmesen a szabályzatot, mert az mindent tartalmaz. Érdemes egy
példányt ebből kinyomtatni mely mindig legyen nálatok, ha valaminek utána kell
nézni. Egyébként pl. az alábbiakra érdemes figyelni ezek okozták a legtöbb
gondot 2005-ben:
-
nem volt a versenyzők kerékpáros sisak (vagy azt hegymászó sisakkal
helyettesítette), hátizsák, fejlámpa, 2m kötél vagy egyéb kötelező felszerelés
-
versenyzés közben a csapattagok között nagyobb volt a távolság 50
méternél, vagy az ellenőrző pontra érkezéskor 5 méternél
Hogyan történik a
pontozás? Hogyan lehet 4 szakaszon való részvétellel nagyobb esélyem az értékes
ajándékokra vagy a fődíjra?
Az adott szakaszon teljesített bruttó menetidők
(ha van büntetőidő, annak hozzáadása után) alapján dőlnek el a helyezések, az
egyes helyezettek pontszámokat kapnak. Az elsőnek 100 pontot, a másodiknak
80-et, a harmadiknak 60-at, negyediknek 50-et, ötödiknek 40-at írunk jóvá.
Ezután már csak 1-e ponttal csökken a kapott pontok száma. A hatodik helyezett
39-pontot kap, a hetedik 38-at és így tovább. Az összpontszám, pedig a 4 futamon
elért eredményeitek összeadásával alakul ki. Így négy ötödik helyezéssel (160
pont) jobb eredményt érsz el, mint a másik csapat csupán egy első hellyel (100
pont).
Mikor fogom
megtudni, hogy milyen feladatok lesznek az egyes hétvégeken?
A kalandtúrák azért igazán izgalmasak és
változatosak, mert csak az adott napon fogjátok megtudni a pontos feladatokat és
a részletes útvonalat. Minden versenyen az alábbi feladatok várhatók, ezt
tartalmazza a szabályzat is: tereptúrázás, terepkerékpározás ( min. 60%),
kenuzás, úszás, kötéltechnikai feladatok, biztosított út sziklán, navigációs
feladatok, GPS feladatok (ehhez eszközt és útmutatót kaptok), meglepetés
feladatok.
Hol tudok
csapattársakat találni?
A honlapunkon
külön linket hoztunk létre azok számára, akik csapattársakat keresnek. Jelezd
nekünk, hogy hány csapattársat kerestek és milyen fizikai felkészültségűek
vagytok, és a felsorolt sportágakban mennyire vagy jártas és add meg
elérhetőségedet.
Nagyon érdekel a
verseny, de még versenyzőként nem bízom magamban. Szervezőként, pontőrként
csatlakozhatom-e a csapathoz?
Minden kalandtúrát önkéntes szervezők, pontőrök
segítségével rendeznek a világban, legyen az Svédországban, vagy az Egyesült
Államokban. Mi is keresünk önkénteseket. Jelentkezésed és rövid önéletrajzod a
szucs.julianna@dunaweb.hu címre küld el vagy a 06 20 414 8462 számon
érdeklődhetsz Hídvégi-Üstös Pálnál.
Kötelező térképek
a CHA teljes távjára:
-
Zempléni hegység
északi rész 1 : 40.000
-
Zempléni helység
déli rész 1 : 40.000
-
A Bükk északi
rész 1 : 40.000
-
A Bükk déli rész
1 : 40.000
-
A Mátra 1 :
40.000
-
A Cserhát 1 :
60.000
-
Vértes 1 : 40.000
-
Pilis 1 : 40.000
-
Gerecse 1 :
40.000
-
A Bakony északi
rész és déli rész 1 : 40.000
-
A Balaton 1 :
40.000
-
Keszthelyi
Hegység 1 : 40.000
-
Zalai Dombság 1 :
40.000
-
Őrség 1 : 50.000
-
Magyarország 1 :
500.000
Letölthető anyagok: